A karácsony tradíciójának helyes értelmezése mellett legalább annyira fontos látnunk a keresztény hitvallásunk kialakulásának gyökereit, amely egyébként szorosan kapcsolódik magához a karácsony üzenetéhez is.

Ugyan a kereszténység alaptanításai között (Zsid. 6:1-2) nem szerepel a trinitológiáról (szentháromságtan) vallott helyes nézet kialakítása, mégis a negyedik századra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a keresztényeknek leginkább azzal kell elszámolniuk a hellén kultúrájú Római Birodalomban, hogy hogyan kell fogalmilag megragadni az egyetlen Istent, aki három Isten is. A nehézséget az okozta, hogy olyan filozófiai fogalmaknak, mint a lényeg - szubsztancia, a személy - perszóna vagy éppen az azonos lényegű - homoúsziosz fogalma nem volt tisztázott. További nehézségeket okozott a hellén világban annak a tisztázása, hogy miként lehetséges az Isten világba való hús testben történő inkarnációja. Fontos látnunk, hogy abban az időben a hitvallás alapján emberi sorsok és életek dőltek el, a korai feljegyzések szerint, a szentháromságtani viták a piacokat is betöltötték.

A zsidóságból frissen sarjadó kereszténység a trinitológia fogalmi megragadása felől, az írásmagyarázat szempontjából szinte semmit sem várhatott a gyökereitől. Hiszen miként az 5 Mózes 6:4-ben olvashatjuk: Halljad Izrael a mi Istenünk egy Úr (Smá Israel, adonáj elohéka echad)- az ortodox zsidóságban nem kérdés Isten egyedüli volta (a kabbalában egyébként találhatunk alternatívákat). Ezért tehát a megfelelő fogalmi apparátust a kereszténység a jánosi és páli krisztológiából (Krisztusról szóló beszéd), valamint a filozófia nyelvezetéből volt kénytelen importálni.  A fő kérdés tehát az volt, hogy hogyan lesz az egyből három úgy, hogy közben se monarchisták (egy uralkodó) se triteisták (három isten) ne legyenek. Ennek az első (katolikhos) egyetemes reprezentációja a Niceai zsinat volt, amelyet az arianista vita előzőtt meg.

Ahhoz, hogy az arianista vitát teológiai szempontból is megértsük röviden figyelembe kell vennünk a krisztológia alakulását, a Niceai zsinatot megelőző korszakban. Az apologéták (hitvédők) közül Jusztinosz említi az Istenben lévő Krisztust, mint (endiatethosz logoszt), Krisztus születését pedig az Istenből kilépő logoszként írja le (propedán logos). Tertulliánusz volt az, aki Istent egy lényeg (szubsztancia) és három személyként (perszóna) határozta meg. A már Origenész által használt homoúsziosz kifejezés kétértelmű volt, hiszen egyszerre jelentett egylényegűt, és azonos személyiségűt is. A homoúsziosz fogalmának a tisztázásából fakadt Alexandriai Dionüszosz és az akkori Pápa Római Dionüszosz vitája. A. Dionüszosz ugyanis origenista alapokon tagadta az Atya és a Fiú egylényegűségét és három külön istenként tekintett a szentháromságra. Ennek a vitának az elmélyülése szülte azt a nézetkülönbséget, hogy a nyugati egyház triteistának nézte a keleti egyházat, a keleti egyház pedig monarchistának a nyugatit. Ezzel tehát már Kr. u. a III. században kezdetét vette nyugat és kelet teológiai alapokon történő eltávolodása.

A hitvallás, mint műfaj egyébként nem a niceaival kezdődött. A második században már kialakultak rövid megvallások, ezeket főként keresztelkedéskor mondták el. Ezek a hitvallások mindig elsőszám első személyben kezdik a megvallást, “hiszek…”. Nyugaton a 4. századtól a bevett hitvallások formája kötelezővé vált, Keleten pedig nem volt általánosan kötelező hitvallás, ezeknek a helyét a keresztségi hitvallások töltötték be.

Konstantin legfőbb törekvése a Pax Romana (római béke) megőrzése volt. Úgy gondolta, hogy erre a kereszténység támogatása a legmegfelelőbb, ezért aggasztotta a kereszténységen belül kialakult arianista vita. Először egy békítő szándékú levelet küldött Áriusznak, majd miután ez nem érte el a célját, 325-ben elrendelt az első egyetemes zsinatot.

A niceai zsinat eseményeiről főként Athanásziosz fennmaradt írásaiból és A IV. századi kereszténység történetírójától Konstantinápolyi Szókratésztől tudunk. A zsinat legfőbb kiváltó oka, mint említettük az arianizmus megítélése volt, de a húsvét időpontjának a meghatározásáról is itt döntöttek. A IV. században tevékenykedő Athanasziosz, alexandriai püspök a következőképpen írt az arianizmusról: 

“Miután az egyik és legújabb eretnekség — amelyet arianizmusnak neveznek — éppen most indult ki az Antikrisztustól, mint előfutára csillog-villog, a nálánál korábbi eretnekségeket pedig testvéreinek nevezi, képmutatóan az Írás állításaival veszi körül magát megtévesszen egyeseket és álnok érvek elhintésével Krisztus ellenes gondolkodásra hangoljon.”

 (Első beszéd az arianusok ellen ford. Vanyó László) 

Áriusznak - aki szintén alexandriai származású volt, az eretneksége tehát abban állt, hogy Krisztust teremtménynek tartotta és tagadta, hogy egyszülöttként teljesen azonos lényegű volna az Atyával. 

Mivel a vita tárgya egy teológiai félreértésből eredt, ezért szükségessé vált, hogy egy általánosan elfogadott evangéliumi gyökerű hitvallással tegyék helyre az Atya-Fiú viszonyról kialakult képet azaz, hogy Jézus nem hasonló lényegű az Atyával (homoiúsziosz) és ezáltal teremtetett, hanem azonos lényegű (homoúsziosz) tehát született, erre pedig a következő hitvallás szolgált:

Hiszek (görög: hiszünk) egy Istenben,
mindenható Atyában,
mennynek és földnek,
minden látható és
láthatatlan dolgoknak Teremtőjében.

és az egy Úr
Jézus Krisztusban,
Istennek egyszülött Fiában,
aki az Atyától minden időknek
előtte született;

a Világosságtól való Világosságban,
igaz Istentől való
igaz Istenben,
aki született és nem teremtetett,
aki egylényegű (homoúsziosz) az Atyával,
és aki által mindenek lettek;
aki miérettünk, emberekért és
a mi üdvösségünkért
leszállt a mennyekből
és megtestesült
a Szent Lélektől
és Szűz Máriától
és emberré lett;
aki keresztre feszíttetett
miérettünk Poncius Pilátus idejében,
és szenvedett
és eltemettetett,
és feltámadott a harmadik napon
az Írások szerint;
és felment a mennyekbe
és ül
az Atyának jobbján;
és újból eljő
dicsőséggel,
ítélni élőket és holtakat, és
az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben,
Úrban és Éltetőben,
aki az Atyától ered,
akit az Atyával
és Fiúval együtt
imádunk
és dicsőítünk,
aki a próféták
által szólott.

Hiszek egy, szent,
egyetemes és apostoli
Egyházban.
Egy keresztséget vallok
a bűnök bocsánatára.
Várom
a holtak feltámadását
és az eljövendő örök életet.

Ámen!

Annak ellenére, hogy a niceai zsinat élesen elítélte, sőt még átok alá is vonta az arianista nézeteket, Áriusz halála után az eretnek mozgalom tovább erősödött. A Római Birodalom területén a negyedik század második felére már több püspöki pozíciót is ariánusok töltöttek be. Nagy Theodosius császár és Nazianzoszi Gergely, konstantinápoly püspöke a niceai hitvallás megerősítése miatt vrendelte el a 381-es Konstantinápolyi zsinatot, ahol megerősítették, illetve bizonyos értelemben kiegészítették a hitvallás szövegét, ezzel gátat szabva az eretnek ariánus mozgalom további terjedésének.

Madách Imre így fogalmazza meg a vita lényegét a pátriarkán keresztül Az ember tragédiájának a hetedik színében.

Nem az szeret, ki a testnek hizelg,

De aki a lelket vezérli vissza,

Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül

Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot

Hozok a földre. - E gonosz hitűek

A szentháromság rejtélyes tanában

A homoiusiont hirdetik,

Mig az egyház a homousiont Alapítá meg a hit cikkeül.