Az előző bejegyzésemben Oakeshott alapján a konzervatív hajlam működéséről írtam , most pedig ehhez lazán kapcsolódva a konzervatív hajlam politikában való megnyilvánulására szeretném felhívni a figyelmet.Ahogy a konzervatív hajlammal kapcsolatosan, itt is fontosnak tartom leszögezni azt, hogy nem szent iratokkal, hitekkel próbálom alátámasztani a konzervatív politikai szemléletet, sőt mi több olyan, racionális szempontból problematikus absztrakciókra sem szeretnék hivatkozni, mint a természetjog vagy az egyetemes erkölcs gondolata. Oakeshott szavaival élve: 

„Kezdjük ott, ahol véleményem szerint kezdenünk kell, nem a mennyekben, hanem itt a földön: azzal, amivé lettünk, amilyenek vagyunk.” 

A következőkben tehát a hétköznapi életből fogok kiindulni, pontosabban abból, hogy sokfélék vagyunk, a hétköznapokban megannyi vágy, motiváció hajt minket. Ezek a motivációk, vágyak hol összeütköznek és konfliktusba kerülnek egymással, hol pedig kompromisszumra jutnak és társulva igyekszünk boldog-ulni. Vannak olyanok, akik an-archikus nézetket vallanak, a világot mindenféle rendező elv, abszolút igazság nélkül képzelik el és vannak olyanok, akik valamiféle rendezettséget szeretnének belelátni a hétköznapi sokféleségbe. A tapasztalat alapján pedig mindkét oldal a saját igazáról próbálja meggyőzni a másikat. Ezeket figyelembe véve, fel is tehetjük a kérdést: mi tehát a feladata a konzervatív hajlamú politikának? 

Fontos belátnunk azt, hogy a konzervatív hajlamú vezetésnek nem kell, hogy valami általános rendezőelvet erőltessen rá az állampolgáraira, nem kell olyan célt tételeznie, ami felé egységesen kell, hogy haladjunk. A fennálló vezetésnek olyannak kell lennie: „mint a sportban a játékvezető, akinek az a dolga, hogy ügyeljen a játékszabályok betartására, vagy mint az elnök, aki ismert szabályok szerint vezeti a vitát, de ő maga nem vesz részt benne.” Ez egyszerűen annak a jólismert kanti megállapításnak a belátását jelenti, amely így hangzik: 

„A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” 

A gondolkodásra való képesség az alapja annak, hogy nincs különbség az államvezetés az állampolgárok között. Az állampolgárok vezetői, nem valami felsőbb bölcsesség birtokosai, ezért az ő álmaik nem relevánsabbak, mint bármelyik állampolgár álma. Ebből fakadóan a vezetés nem is kényszerítheti rá az adott társadalomra a saját vízióit. A konzervatív hajlamú kormányzásnak a társadalom által bejáratott szokásjog alapján kell, hogy ítéletet alkosson, ezért a tevékenysége szertartás szerű, célja pedig az, hogy megőrizze azt a fennálló állapotot, amely garancia a békére. De hát az utóbbi évszázadban a technikai fejlődésnek köszönhetően annyi újdonsággal szembesült az emberiség, mint soha azelőtt, a globális mértékű hajózás, repülés, gépkocsivezetés, az űrkutatás, nem is beszélve az on-line világról. Jogosan merül fel tehát a kérdés hogyan viszonyuljon ezekhez a „common law”? Oakeshott ezzel kapcsolatosan így ír:

„...szabályok módosításának soha nem szabad rákényszerítenie valamely változást a szabálynak alávetettek tevékenységeire és nézeteire, hanem épp fordítva: a szabálymódosításoknak kell tükrözniük az e téren beállt változásokat; soha semmilyen körülmények között nem szabad továbbá olyan nagymérvűeknek lenniük, hogy szétrombolják az „összjátékot”.”

El kell telni bizonyos időnek, amíg az újítások hatása nyomot hagy a társadalmon, a konzervatív hajlamú kormányzat ezt követően alkotja meg a törvényt, és nem az újítás megjelenése előtt kényszeríti rá a hipotetikus törvényt a választóira. Ennek kormányzatnak nem szabad behízelgően tévedhetetlenként propagálnia magát, az egyedüli eszköze a törvény kell hogy legyen, melyet úgy kell hogy alkalmazzon, mint a „...„regulátor”, mely a részek működési sebességének szabályozásával megakadályozza, hogy a motor darabjaira rázza szét magát.” Visszatérve a fent említett hasonlathoz, olyan játékvezetőnek kell lennie, aki a szabályok betartására ügyel és nem önkényesen fúj bele a sípjába, ezzel segítve az egyik csapat győzelmét a másik kárára. De hogyan is képzeljük el azokat a vezetőket, akik képesek úgy alkalmazni a törvényeket, hogy az emberek szabad cselekvéseiből fakadó különböző érdekellentétek békés úton legyenek rendezve, ezzel együtt annak is a tudatában vannak, hogy a fennálló törvények rájuk csakúgy vonatkoznak, mint minden egyes emberre.

Oakeshott olyan emberekből álló vezetést tételez fel, akik képesek a saját vágyaik, hiteik megzabolázására, annak érdekében, hogy a fennálló „rendet” megőrizzék. Ezért gondolja úgy, hogy a vezetés nem való a fiataloknak, hiszen ők egocentrikusak, vágy és érzelemvezéreltek. Joseph Conradra álomhatár fogalmára hivatkozva, olyan embereket tart ideális vezetőknek, akik teljesen szekularizálódva (elvilágiasodva) mindig képesek a társadalom békés fennállásának az érdekét szolgálni, szemben a saját igényeik, vágyaik, álmaik megvalósításával.

Manapság sokat hallunk a haladást képviselő liberálisok és a maradi konzervatívok ideológiai harcáról, viszont arról kevés szó esik, hogy mit jelent “konzervatívnak lenni”. Mivel szinte lehetetlen felfejteni azokat az előítéleteket, amelyek a liberális és a konzervatív eszmékre tapadtak, ezért következőkben csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a konzervatív beállítottság nem csak a liberalizmussal szemben határozható meg, hanem önmagában is tartható, érvekkel alátámasztható pozíció.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a konzervativizmusról elsősorban, mint hajlamról, és csak másodsorban (következő blogbejegyzés), mint politikai programról fogok értekezni. A kereszténység és a konzervativizmus kapcsolata nem lesz az írásom tárgya. Nagyban fogok támaszkodni viszont Oakeshott, Konzervatívnak lenni című esszéjére, ugyanis nemtitkolt célom, hogy bemutassak egy olyan, a konzervativizmussal kapcsolatos álláspontot, amely eddig talán nem ütötte meg az ingerküszöbünket.

Azért is tartom fontosnak a konzervatív hajlam működésének a megértését, mivel Oakeshott szerint az csupán másodlagos, hogy ezt a hajlamot milyen ideológiával, szent irattal próbáljuk alátámasztani. Egyébként külön figyelmet érdemelne annak a vizsgálata, hogy ezek a „szent” iratok miként befolyásolták a konzervatív hajlamot, de ezzel itt nem foglalkozunk. Oakeshott többek között következőképpen határozza meg az említett beállítottságot.

“A jól ismert emberi viszonyok és hűségen nyugvó kötődések előnyben részesítését a jövedelmezőbb kapcsolatok csábításával szemben, azt, hogy kevesebbre értékeljük a szerzést és a gyarapodást a megtartásnál, a meglévő ápolásánál és élvezeténél; azt, hogy a veszteség fölötti bánat erősebb az újdonság vagy az ígéret keltette izgalomnál.” 

Mivel a hirtelen történő nagy változás, a már meglévő javak veszteségével fenyeget ezért belátható az is, hogy a konzervatív beállítottság inkább az idősebbekre és azokra jellemző, akik felhalmozott értékekkel, (kapcsolati, anyagi, szellemi) rendelkeznek. A fiatalságnak ugyebár nincs annyi vesztenivalója, ezért bátrabban hoznak meg radikális döntéseket, a haladásra és újításra törekvő eszmék könnyebben magával ragadják őket. Ez a gondolat szinte magától értetődő, viszont annak a belátása, hogy a technikai forradalomnak és a különböző közösségi oldalaknak köszönhetően a fiatalságnak soha nem volt akkora befolyása a társadalomra, mint manapság további megfontolást igényelne. Ha már Oakeshott munkássága alatt helytálló volt az a megállapítása miszerint a konzervatív hajlam egyre gyengébb (a modern emberben), akkor ez mennyivel inkább érvényes a korunkra. Ezzel kapcsolatosan következőképp fogalmaz:

„Az egyik tevékenység lázasan igyekszik „up to date”-ebbnek tűnni a másiknál, s nemcsak gépkocsikat és televíziókat dobunk ki egyik napról a másikra, hanem erkölcsi és vallá- sos meggyőződéseket is. Szemünket a mindenkori legújabb modellre vetjük. Látni annyi, mint elképzelni, hogy mi lehetne annak a helyében, ami van, tapintani annyi, mint átalakítani.” 

A divat mindig az újszerűt preferálja, az lesz a menő, aki halad a korral. Manapság inkább vagyunk divatosak, minthogy stílussal rendelkeznénk. Kétségkívül az esztétikai értelemben vett haladás kevésbé káros, mint az erkölcsi. Amíg az előbbi a külsőnk változatosságát generálja, az utóbbi komoly etikai, társadalmi problémákat vet fel. Az inkább progresszív érzületűek pozitív előítélettel közelítenek az eljövendő ismeretlenhez, ezért a „szemüvegükön” keresztül a konzervatív hajlammal rendelkező személyek a valami jobb felé való haladást gátolják meg. Ugyanakkor vannak olyan konzervatív érzületeket, amelyek helyénvalók, és amelyek életünk részei, csak éppen nem reflektálunk rájuk. A következőkben ezekre szeretném felhívni a figyelmet. A konzervatív hajlam hangsúlyosabb működése a hobbi tevékenységekben és az eszközhasználatokban megfigyelhető. Ezzel kapcsolatosan csupán egy-egy példát szeretnék felhozni. Egy saját jegyzetekkel ellátott régi kiadású könyv sokkal közelebb áll hozzánk, mint a legújabb e-könyv. Tehát a könyvben való ismerős, biztos eligazodás élvez elsőbséget a könyv újdonságával szemben. A horgászásból akkor is örömmel térünk haza, ha éppen nem fogtunk semmit. A környezet élvezetének és a kikapcsolódásnak az élménye fontosabb számunkra, mint a kifogott halak mennyisége. De a konzervatív hajlam hangsúlyosabb működésének a helyessége a hobbi tevékenységekhez és az eszközhasználatokhoz hasonlóan a társas kapcsolatokban is releváns.

A barátságot és a házasságot éltető hajlam például ilyen. Ez azt jelenti, hogy amíg az úr-szolga, eladó-vevő, felettes-beosztott viszonya érdek kapcsolat és benne a progresszív hajlam érvényesül, tehát ezeket a kapcsolatokat az egyén valamilyen cél, eredmény érdekében tartja fenn, nagy hangsúlyt fektetve ezek hasznosságára, addig a konzervatív hajlam inkább a barátságra, sőt mi több a házasságra jellemző. A barátságban ugyanis egymás társaságának az élvezetén alapul. Egy konzervatív hajlamú következőképpen vélekedne: inkább nevezem legjobb barátomnak azt, az anyagilag, társadalmilag hátrányosabb helyzetű személyt, aki a nehéz időkben segítséget nyújtott számomra, és ismer engem, mint azt az újonnan megismertet, akinek az anyagi és társadalmi helyzetéből fakadóan előnyöm származhatna. Inkább ragaszkodom ahhoz a nőhöz, aki egy életen át elkötelezte magát mellettem és ismeri, sőt képes kezelni a hiányosságaimat, mint ahhoz, aki lehet, hogy esztétikailag előnyösebb külsejű, így nagyobb társadalmi figyelmet (elismertséget) generálna számomra, viszont nem veszi arra a fáradságot, hogy megismerjen engem és így képtelen elköteleződni mellettem. Inkább vagyok egy felelős családapa, mint Don Juan.

A konzervatív hajlam tehát az életünk szerves része, és ennek erősítése manapság talán indokoltabb, mint Oakeshott életében volt. A következő blogbejegyzésben pedig azt fogjuk vizsgálni, hogy a konzervatív hajlam hogyan nyilvánul meg a politikai berendezkedésben.