A következő írásomban arra fogok rámutatni, hogy Schmitt Kierkegaard által inspirált egzisztencialista jellegű kivétel fogalma, hogyan alakult át olyan politikai fogalommá, mint a kivételes állapot. Majd pedig arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon tényleg analóg a kettő?
„Schmitt azt ismeri fel, hogy olyan alapvető fogalmak, mint a szuverenitás, a kivételes állapot, vagy maga a romantika az újkor szekuláris világában teológiai fogalmak helyi értékével rendelkeznek, azaz mintegy azok struktúrális ekvivalensei a (modern) államtanban.”[1]
Schmitt szerint tehát a modern jogelmélet teológiai struktúrákkal dolgozik. Ez alapján a szuverén[2] az, aki a kivételes állapotról, a jogállapot felfüggesztéséről dönt, a csodához hasonlóan, amikor is az Isten felfüggeszti a természettörvényeket. A Politikai teológia című művében a következő Kierkegaard idézettel támasztja alá, hogy a kivételes állapot felől értelmezhető a társadalmi, jogi rend.
„De vannak kivételek. Ha ezeket nem sikerül megmagyarázni, akkor az általánost sem tudjuk megvilágítani. Ezt a nehézséget általában nem vesszük észre, mert az általánost szenvedély helyett unott felszínességgel szemléljük. A kivétel ellenben energikus szenvedélyességgel gondolja el az általánost.”[3]
Hat évvel később megjelent esszéjében, a Politikai fogalmáról Schmitt a háborút jellemezte kivételes állapotként. A háborút olyan állapotnak tartotta, amely felől világossá válik a barát-ellenség viszony, ugyanis ez a viszony a megszokott társadalmi rendben nem fedezhető fel.
„Mert csak a valóságos harcban mutatkozik meg a barát és ellenség politikai csoportosításának legvégsőbb következménye. E legvégsőbb lehetőség felől nyeri el az emberi élet a maga sajátos politikai feszültségét.”[4]
Tatár György a Harcászati teológia című esszéjében a következő kérdést teszi fel: „Honnan tett szert a teológia a csodának egy olyan fogalmára, amely „kiköpött” hasonmása az alkotmányjog kivételes állapotának?”[5] Tatár György Gideon történetén[6] keresztül mutat rá arra, hogy a csoda - a kivételes álapottal ellentétben - csupán üdvtörténeti kontextusban értelmezhető. Gideon azért kért jelet a vele beszélő angyaltól, mert arról akart meggyőződni, hogy akivel beszél az, aki maga kötötte Ábrahámmal a szövetséget és hű az ígéreteihez[7]. A legenda, vagy éppen a kivételes állapot nem tartalmaz transzcendens szövetséget és ígéreteket, ezért azok nem lehetnek csodák. A csoda ugyanis egyszerre teljesíti be a Mindenható ígéretét és mutat rá az eljövendő korszakra.[8] Gideon a hite által szabadította meg Izrael népét a midjaniták uralmától. Az angyaltól nem az Ábrahámmal kötött szövetség ígéreteinek az elismétlését várta, nem a régi szép időkről szerettek volna elmélkedni, hanem arra kért bizonyságot, hogy általa képes lesz megszabadítani Izraelt. Tatár György az említett esszéjében az Isten népét jelöli meg úgy, hogy az folyamatosan kivételes állapotban van. Viszont ebben az értelemben vett kivételes állapot, az eredeti kierkegaardi kivétel fogalmával értelmezhető. A nép állapota ugyanis az Isten velük megkötött szövetségébe vetett hitüktől függött. A schmitti politikai teológia nem ismeri a kozmosz rendjén túlívelő szövetségi viszonyt. Cicerói törvények által irányított világrendben gondolkodik. Izrael számára rendelt Törvény viszont csak a kozmoszon túlról jövő szövetségi viszonyban teljesedhet be. Ebből következik, hogy Izrael számára nincs olyan politikai szuverén, aki a kivételes állapotról dönthetne, hiszen az előbb felvázoltakból fakadóan az egész nép kivételes állapotban van. Izrael népe ebből a kivételes állapotból szerettett volna szabadulni, ugyanis a midjaniták felett aratott győzelem után, a nép politikai teológiát akart, hasonlóan a többi néphez. Azt akarták, hogy a kozmosz uralkodóját, az állam uralkodója képviselje, és vegye le a saját hitük szuverenitásának a terhét, ne a hitüktől függjön a társadalmi helyzetük. A kiszámíthatatlan háborúk és a szövetségbe vetett hit helyett, rendezett államot szerettek volna[9]. Gideon ezt elutasította, de később láthatjuk, hogy Saul királysága az Örökkévaló tökéletes akarata ellenére Izrael népének hasonló szándékából[10] jött létre. Amiképpen Izrael népének is egyenként kell hinnie a Szövetség beteljesedésének ígéreteiben, hasonlóan a Krisztushit is személyességet követel. Kierkegaard a politika és a vallás problémájáról a Szerzői tevékenységem című művében, a következőképpen ír: Vallási értelemben nincs publikum, kizárólag egyes van.[11] Az említett írása végén pedig úgy határozza meg a politika és a vallás különbségét, mint az ég és a föld különbségét. „Ugyanis míg a politika a földről indul és a földön is ragad, addig a vallás fentről eredezteti magát, hogy minden földhözragadtat átszellemítsen, majd az égbe emeljen.”[12]
Írásomban Tatár György írása alapján arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy a schmitti kivételes állapot jogi értelemben nem teljesen analóg a csodáéval, hiszen a csoda feltétele a szövetség és az ígéret, amit a schmitti politikai teológia nem ismer. Pontosabban a csoda a szövetségi viszonyra és a ígéretekre való tekintettel történik, a jogi értelemben vett kivételes állapot, a hitet és a reménységet mellőzve nem rendelkezik üdvtörténeti jelentőséggel, bizonyos szempontból a fennálló hatalom önkényétől függ. Az antik világ rendezett kozmosz teológiájától eltérően Izrael Istenének ugyanis nem az a legfőbb vágya, hogy a népe egységes politikai struktúrák alapján rendezetten éljen, hanem hogy a nép egyenként szeresse[13] őt és higgyen az eljövetelében és általa megígért szövetség ígéreteiben, ez a reménység ésolp személyesség a feltétele a Krisztushitnek és az egyháznak is.
[1] Geréby György: Isten és birodalom, Akadémia kiadó, Budapest, 2009., 138.o.
[2] Lehet egy vagy több személy, aki, akiknél a hatalom, a döntés felelőssége összpontosul.
[3] Sören Kierkegaard: Az Ismétlés, 102. O.
[4] Carl Schmitt: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok (Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarum, 2002) 24. o.
[5] Tatár György: Az angyal színeváltozása 61. o.
[6] Bírák 6
[7] 1 Mózes 12-25
[8] U.o. 70. o.
[9] Bírák 8:22
[10] 1 Sámuel 8:5
[11] Sören Kierkegaard: Szerzői tevékenységemről. Latin Betűk, Debrecen 2000. (Fordította Hidas Zoltán) 18. o.
[12] U.o. 97.o.
[13] 5 Mózes 10:12
